Direkt héj
A direkt héjjal korrigálhatjuk a fogsor esztétikai hibáit, egyetlen kezelés alatt, így a rendelőből kilépve már az új és szabályos fogsorral távozhat!
Gyors és látványos esztétikai megoldást keres?
Akkor a direkt héj eljárást Önnek találták ki! A direkt héj felhelyezésével könnyen és gyorsan tudunk korrigálni kisebb formai hibákat, elszíneződéseket vagy akár a fogak közötti réseket is el tudjuk vele tüntetni. Az eljárás nem tesz kárt a fogak épségében, hiszen nincsen szükség csiszolásra és egyetlen kezelés alatt elvégezhető, így a rendelőből kilépve már élvezheti szabályos, új fogsorát.
Milyen hibákat tudunk vele korrigálni?
A metszőfogak kinézete mindenki számára nagyon fontos, hiszen ez az első dolog, amit mosolygáskor vagy beszéd közben rögtön észre vesznek rajtunk. Ha nem elégedett kinézetükkel, akkor veszíthet az önbizalmából, ami kihat a mentális egészségére. Amikor megszületik a döntés, hogy változtatni szeretne metszőfogai kinézetén, akkor többféle lehetőség közül választhat.
Attól függően, hogy a fogak milyen állapotban vannak: a régi tömések eltávolítása után marad-e elég foganyag, illetve, a fogak dőlése milyen irányba történik. Ezen fontos szempontok alapján készítünk cirkon koronát, porcelán- vagy direkt héjat. Fontos, hogy a páciens nem magának döntse el otthon, hogy melyik kezelésre van szüksége, hanem bízza ezt profi szakorvosunkra egy fogászati állapotfelmérés során.
Abban az esetben, amikor a hiányzó foganyag mennyisége jelentős, akkor a fogpótlást nem lehet héj segítségével kivitelezni, vagy esetleg fogcsikorgatással is küzd a páciens, akkor az esztétikus cirkon korona felhelyezését kell alkalmaznunk. Azonban minden más esetben fordulhatunk az esztétikai fogpótlások fellegvárába a porcelán-, vagy direkt héj felhelyezése felé.
A direkt héjjal olyan látványos esztétikai hibákat tudunk kijavítani, mint
- kisebb formai hibákkal
- színeződések, színhibák
- korábbi nem esztétikus tömések
- eredménytelen fogfehérítés
- fogak közötti rések
Mi a különbség a porcelán héj és a direkt héj között?
A porcelán héj a direkt héjjal ellentétben, alapos felkészülést, vagyis preparálást igényel, ami annyit tesz, hogy a fogszakorvosunk a fogfelszínt a kívánt cél elérésének érdekében lecsiszolja, hogy optimális felszínt alakítson ki. Így a foganyagból beáldozunk egy minimális mennyiséget, de még mindig kevesebbet, mint a korona esetében. Az előkészítés után lenyomatot veszünk a felszínről, amíg a végleges héj elkészül, addig egy ideiglenes pótlást helyezünk be. Az elkészült héj után szükség van egy próbára, ahol ellenőrizzük, hogy tökéletesen illeszkedik-e a fogra, ha igen akkor beragasztásra kerül.
A végeredmény egy porcelán héj alkotta szabályos, új mosoly.
Hogyan készül a direkt héj?
A direkt héj alkalmazásakor nem áldozunk be több foganyagot, tehát nem csiszolunk tovább a fogakon, mint a porcelán héj esetében. Az érintett fog felszínére, az ajak felőli oldalon fogszakorvosunk egy lenyomatot készít, amely lehelet vékony, mégis rendkívül ellenálló héjszerű réteg, melyet felragasztunk. A fogfelszínét modern fogászati anyagokkal kondicionáljuk a tökéletes és tartós eredmény elérésének érdekében.


Garanciáink
Kiszámítható, dokumentált vállalások
Miért mi
Miért mindig jó választás az Implant Központ?

Exkluzív környezet
Rendelőnket a főváros nyugodt, impozáns környezetében találja, ahol modern és otthonos körülmények között keressük a megoldást bármilyen problémával érkezik hozzánk — megbízható szakorvosokkal, empátiával és korszerű fogtechnikai eszközökkel, hogy kényelemben, szinte otthon érezhesse magát.

Szüntelen innováció, fejlődés
Büszkék vagyunk szakorvosaink tudására és hozzáértésére, ugyanakkor a legmagasabb szintű szolgáltatás érdekében folyamatosan kutatjuk a fogászati technológia fejlődése kínálta lehetőségeket, hogy eszközeink és szakorvosaink mindig naprakészek legyenek.

Legmodernebb fogpótlás, implantáció
Missziónk, hogy mindenki olyan eredménnyel távozzon tőlünk, ami hosszú távon is stabil marad és önbizalmat ad — ezért a leginnovatívabb implantációs eljárásokat alkalmazzuk, ideértve az azonnali implantációt is, amellyel akár egyetlen nap alatt teljesen új fogsort tudunk adni.

Bizalom, kényelem
Tisztában vagyunk vele, hogy sokan félnek a fogorvostól — ezért alakítottuk ki Első találkozás csomagunkat, egy komplett fogászati állapotfelméréssel, hogy új és visszatérő pácienseinkkel is valódi bizalmat tudjunk kiépíteni.

Privát váró- és pihenőszoba
A foghiány lelkileg is érzékenyen érinti a legtöbb embert, ezért klinikánkon külön, a műtőből közvetlenül nyíló pihenőszoba várja a szájrehabilitáción átesett pácienseinket, ahol diszkréten, csak a kezelőorvossal és az asszisztenciával találkoznak, amíg a fogpótlás elkészül (kísérőjük természetesen vele tarthat).

Elkötelezett, megbízható szakorvosok
Alapító szakorvosaink, Dr. Horváth Ferenc és Dr. Gelesz Nikolett, személyesen is rendelkezésre állnak a kezelések elvégzésében — velük az élet minden területén, kéz a kézben találnak megoldást a felmerülő problémákra.

Garancia
Bár munkánk minőségében és a felhasznált alapanyagokban nem ismerünk kompromisszumot, a svájci Straumann hivatalos magyarországi referencia- és oktatóközpontjaként rendelőnkben készülő tömésekre és rögzített fogpótlásokra 10 év, fogfehérítéseinkre 5 év színtartóssági garanciát vállalunk.
Szakorvosaink tollából
Olvasson bővebben a témában
Foghúzás után: teendők és gyógyulás
Mire figyeljen a foghúzást és a bölcsességfog-műtétet követő napokban, és mikor jelezzen nekünk.

Fogakat károsító szokások a mindennapokban
Apró, mindennapi szokások, amelyek hosszú távon terhelhetik a fogakat, és amin könnyen változtathat.

Bölcsességfog-fájdalom: mikor kell vizsgálat?
Mikor kell vizsgálatra jönnie, mit tehet addig, és mikor indokolt a fog eltávolítása.

Amire büszkék lehetünk
Pácienseink üzenetei, elismeréseink

Büszkék vagyunk, hogy nálunk a svájci innovatív technológiával, a Straumann Pro Arch koncepcióval, akár egyetlen nap leforgása alatt képesek vagyunk teljes fogsori implantátumot behelyezni. A svájci Straumann vezetői nálunk tett látogatása olyan kapukat nyitott meg együttműködésünk alatt, amiről mi álmodni sem mertünk volna soha.

Hihetetlen büszkeséggel tölt el minket, hogy az Implant Központ Buda elnyerte a Legjobb Ügyfélélmény Díjat. Ezt a kitüntetést azok kapják, akiket az ügyfeleik példaértékűnek tartanak és másoknak is ajánlanának. Köszönjük a bizalmat!Díjátadó

Hatalmas megtiszteltetés, hogy Hegedűs Judit páciensünk megajándékozott minket egy kézzel faragott bükkfa könyvvel. Ahogyan mi is mindig arra törekszünk, hogy maradandót alkossunk, úgy Judit is úgy gondolta, olyan ajándékkal lep meg minket, amely évtizedeken át az Implant Központ Buda dísze lehet.
Foglalás
